Munkám 5 alappillére

Az évek során kialakult az az 5 pillér, ami szinte minden munkámban jelen van és ami az alapját adja minden együttműködésnek

facebook-kampany-keszites

1. Kis költségvetéssel eredményt maximalizálni.

Ez a munkám szerves része, még abban az esetben is, ha az ügyfélnek viszonylag nagyobb a kerete. Sokszor fordult elő, hogy induló vállalkozásoknál kellett népszerűsíteni a márkát és ehhez hatalmas adag kreativitásra van szükség. Az egyik alap feltételemmé vált az évek során…. ha nem muszáj, ne szórjuk a megbízó pénzét!

Ami meg amúgyis legjobban tölt a munkám során, ha a kreativitásomat kell csúcsra járatni.

Nézzük milyen kis költségvetésű megoldásokat alkalmaztam már a munkáim során.

Adott volt egy újonnan nyílt kávézó a belvárosban. Gyönyörű design, jó koncepció… szerettünk volna egy image videót de erre nem volt a tulajnak kerete. Így kerestem egy kezdő videós ügynökséget akinek még nagyon fontos a referencia és elvállalták. Igen ingyen! Természetesen mi minden alkalommal ahol használtuk a videóanyagot, őket is megemlítettük és így valamennyire kompenzálni tudtuk a munkájukat.

video-keszites-instagram-mobil

Ezt csak úgy lehet megtenni, ha valami referencia munkája van már az illetőnek akivel dolgozni akarsz. Mert sajnos fordítva is sült el már az ilyen jellegű együttműködés. Történt, hogy egy másik vendéglátó egység esetében hasonló koncepcióval kerestünk fotóst, aki el is vállalta referencia munkaként mert enteriőr fotózás nem nagyon volt a palettáján. Portré és life-style fotókból hozott referenciákat, de sajnos nem tűnt fel, hogy csak szabadtéri fotókat mutatott. Egy teljes napunk elment a fotózással, odaszerveztünk modelleket és egyéb, a kínálat elemeiként plusz süteményeket és egy barista külön erre az alkalomra lett berendelve, hogy tényleg szép fotók születhessenek. De NAGYON borzalmas lett az eredmény. Semmi nem úgy sült el, ahogy egy profi eszközökkel rendelkező fotóstól elvárná az ember. A végeredmény úgy nézett ki, mintha egy átlagos (nem is olyan jó minőségű) telefonnal készítettük volna. Csak, hogy 2 “apróságot” említsek; nem volt beállítva a fehéregyensúly, és az aranymetszés szinte sehol sem érvényesült a képeken, plusz sajnos még a kompozíciók sem egy gyakorlott fotósra vallott.

Hogy miért mondom el? Mert én megtanultam ebből, hogy mindig a megtekintett munkái alapján válasszak szakembert és csak akkor, ha csinált már olyat, ami a munkafeladat lesz. Mert bizony van olyan eset is amikor az olcsóbb a drágább!

Aztán volt egy megbízásom, amikor egy divatárú üzletnek építettem a közösségi oldalát. Ebben az esetben nagyon lényeges koncepció volt, hogy a ruhákat kivigyük a való életbe és ott mutassuk meg a követőknek. Minden fotózást én csináltam, és utómunkával igazítottam ki a képeket, amitől megkapóbb lett a végeredmény. Ebben az esetben rengeteget spóroltunk a fotóson. Lényeges megemlítenem, hogy mivel csak a közösségi médiába használtuk a fotóanyagot, így nem kellettek profi képek. Illetve olyan helyszíneket választottunk amit ingyen odaadtak pusztán azért cserébe, hogy a posztoknál jelöljük, hogy hol készültek a fotók.

Az egyik nagyobb kollekció fotózása például egy kastélyszállóban zajlott. A helyszín választás azért volt találó, mert az estélyi ruhák bemutatásához ideális helyszín volt. Az utcai verziókat meg be tudtuk fotózni a parkban és a hotel kávézójában. Annyira sokféle fotó született 4 óra alatt, hogy egy hónapig tudtunk dolgozni az ott született fotómennyiséggel.

Ehhez nem kell sok, csak egy kis gyakorlat a fotózásban, egy jó kamera, vagy akár egy minőségi mobiltelefon és némi szakértelem az utómunkához. Ma már rengeteg telefonos app is segít ebben.

A következő szinte nulla költségből megszületett kampány az egy videósorozat volt, amit egy kozmetikai stúdiónak készítettem. Semmi más nem kellett hozzá, mint egy jó minőségű mobiltelefon és a szakember, akinek csak annyi dolga volt, hogy az előre letervezett témákról beszéljen 1-2 percet. Majd szintén telefonos applikációk segítségével egy kis utómunka és meg is volt a heti 2 rendszeres videós anyag.

Ez a projekt odáig nőtt, hogy nem csak új vásárlókat és vendégeket hozott a kozmetikának, de megkereste a helyi TV és  egy országos kereskedelmi csatorna is, hogy szeretnének Vele riportot készíteni, mert látják a közösségi profiljára kikerült anyagokat. Azt gondolom nem kell elmagyaráznom, hogy ez mennyit épített a márkáján.

Aztán volt olyan, amikor – ez nálam gyakori koncepció – , hirdetés nélkül szerettük volna népszerűsíteni egy profi sminkes énmárkáját. A legtöbb esetben ilyenkor kell, hogy adj valamit a népszerűségért cserébe. Kitaláltuk, hogy kéthetente tart egy ingyenes smink workshopot amit a közösségi oldalán kommunikálunk ki és belevonjuk az esemény népszerűsítésébe a követőket is.

Sőt, ami még erősítette ennek a kampánynak az erejét, hogy a megbízóm lokális szinten nagyon szépen kitűnt a konkurenciái közül, mert senki nem vállalta be rajta kívül az “ingyenes” munkát. Nyilván nem értették miért jó. A Facebook-on csak annyit láttak, hogy az egyik kollégájuk ingyenes sminktanfolyamokat csinál és mivel nem láttak mögé, így nem is másolták le, ami pedig egy kisvárosban gyakran előfordul. Pedig erős brand építő hatása lett!

Az eredmény 3 hónapra előre telerakta a ws-ot és folyamatosan (minden ws után) hozott új megrendelőket számára. Itt nem csak az új kliensek szerzése volt a cél, hanem a bizalom erősítése ami tökéletesen megvalósult.

Aztán volt olyan kisvárosi vállalkozó is, akinek intéztünk egy rádióriportot (természetesen ingyenesen). Olyan akciót találtunk ki neki, ami a társadalmi szerepvállalás kategóriába illeszkedett és ez érdekes volt a rádió műsorszerkesztőének.

Persze ehhez kellett némi kapcsolat is, de ha elkezd az ember gondolkozni, könnyen kiderül, hogy a megfelelő ember mindig elérhető valakin keresztül.

Van egy gyakorlat, amit ha van lehetőség mindig bevetünk. A Kit ismersz aki, ismertebb mit Te? feladat. Mindenki környezetében van olyan vállokozó akivel lehet kooperálni és kitalálni valami közös együttműködést. 
Név nélkül de a példának okáért; adott egy fogorvosi rendelő aminek a tulajdonosa nagyon jó kapcsolatban van egy neves kozmetikai márka tulajdonosával. A fogászat és kozmetika merőben eltérő szolgáltatás de mégis megtaláltuk azt a pontot ahol kapcsolódni tudtak. A kozmetikai márka illatkreátora komponált egy olyan illatot, ami a fogászati rendelő illatosítására szolgált és így mind két brand ki tudta kommunikálni a közös együttműködést anélkül, hogy direkt módon nyomták volna le a követőik torkán egymás ajánlását.

A fogászati rendelőnek egy nagyon jó ismertséget hozott és számos új követőt, akik közül jó néhányan páciensként is jelentkeztek. Természetesen mindenki felismerte az illatot a rendelő várójában, ami egy plusz kapcsolódási és hitelességi pontot adott.

sales-instagram-social-media

2. Sales tapasztalat

Mivel a karrierem során elég nagy százalékban jelen volt a sikeres eladás/értékesítés, nagyon jól jön amikor a kampányaim során ezeket a tapasztalatokat, kipróbált és jól működő technikákat be tudom építeni.

Még ha a marketing el is különül a sales-től, akkor is egymás elválaszthatatlan nővérei és a brand építés pedig a fívérük. Más-más terület, de szoros, nagyon szoros kapcsolat van közöttük.

Az eladásban a vevő (ügyfél) kezelés az egyik legfontosabb építőkocka. Erre külön részletesen felhívom a figyelmet, mert sok bukhat rajta.

Minden esetben önálló ötleteket ajánlok a partnereimnek, amivel növelni tudják az eladásaikat és a legutolsó a sorban az, hogy AKCIÓzzunk. Rengeteg egyéb kipróbált és bevált ötlet van a palettán az árengedményen túl, amit alkalmazni lehet.

felsovzeteoi-kepzes-csapatepites

3. Vezetés és csapatépítés, oktatás

Több mint 10 éves vezetői tapasztalat van a hátam mögött, de mire lehet ez jó ha social media menedzsment a feladatom?

Az, hogy hogyan váljunk a megrendelővel esetlegesen az alkalmazottakkal egy működő csapattá nem 1 alkalom kérdése. Vannak módszerek és technikák amivel ezt gyorsítani lehet.

Nagy gyakorlatom van abban, hogy hogyan adjam tovább a tudásom, és hogy olyan működő módszereket találjak ki, amit az ügyfél aztán másolni tud, hiszen nem köthetem életem végéig magamhoz. Vagyis törekszem a másolhatóságra.
Persze azt is tiszteletben tartom, hogy ha valaki egyáltalán nem akar, vagy nincs ideje megtanulni jelenleg a HOGYAN-t. Főleg azért, mert erre bármikor visszatérhetünk.

Akárhogy is van, fontosnak tartom, hogy az ügyfelem értse milyen folyamat zajlik éppen és ezért mindig elmondom néhány gondolatban, hogy mit-miért csinálok.

Rendszeresen átbeszéljük, hogy milyen lehetőségek rejlenek az adott helyzetben.

Mindig elmondom, hogy milyen lehetőségei vannak, ha szeretne fejlődni a témában.

Visszatérő problémák:

Nagyon sok ügyfelemnél probléma az, hogy felvállalja az arcát a saját márkájához. Pedig sokkal sikeresebb tud lenni egy márka építés, ha ember áll mögötte, ha tudják, hogy kihez köthető.

Hogyan lendítem ezen át őket?

Amúgy személyre szabott a megoldás általában, de van 1-2 általánosság, ami többeknél bejött:

Fotózás—— jó képekkel… amikor fotózunk, igyekszem olyan képeket csinálni, ami neki is tetszik és amint mutatok 1-2 ilyet lelkesebbek lesznek. A sikerélmény mindig jó motivátor.

Videózás—— videós anyagok elengedhetetlenek… felveszem random, amikor nem számít rá és megmutatom neki, hogy ez nem is olyan szörnyű. Aztán a következő fázis amikor kérdezgetem és ő csak válaszol, majd visszanézzük és a csúcs amikor már egyedül beszél. Természetesen előtte mindig átbeszéljük mit kellene (szeretne) mondania.

Amíg meg nem szokja, mindig visszanézzük az elkészült anyagot és újravesszük ha vágással nem oldható meg az esetleges hiba. Türelem kell hozzá, de megéri, mert általában 4-5 alkalom után már sokkal lazábban szokott menni mindenkinek.

A következetesség és a tervezés (tervezni tudás) szintén egy fontos vezetői tulajdonság és ezt minden alkalommal be is kell építeni a projektekbe.

Az online márkaépítést nem lehet csak alkalmanként csinálni, türelmes, folyamatos és fejlődő munkára van szükség. És a másik halála, ha ad hoc jelleggel foglalkozunk csak vele.

social-media-motivacio

4. Motiváció

Segítek az ügyfeleimnek meglátni a citromban a limonádét! Ez így furán hangzik nem?… de remélem érted!

Mivel a siker nem azonnal jön, ezért nagyon sokszor szükség van arra is, hogy az ügyfelet motiválni tudjam és hitet adjak neki,  ezért törekszem rá, hogy legyenek olyan konstruktív beszélgetéseink, amikor cselekvésre ösztönzöm, mert mindent nem tudok megoldani helyette.

Mivel a közösségi médiában a márka építés nem 2 nap, de még csak nem is 2 hónap, ezért nagyon gyakori, hogy az ügyfeleket is biztatni, motiválni kell és mindenek felett ISMERNI.

Ahhoz, hogy a tartalmak tényleg illeszkedjenek az Ő személyiségéhez és a vállalkozásának az arculatához, időt kell arra is szánnom, hogy megismerjem Őt és a bizalmába fogadjon. Fontos az is, hogy néha beszéljen magáról az örömeiről esetleg a kihívásairól, amit nap, mint nap megél a munkája során. Természetesen ez egy nagyobb cég esetében nehezebb, de ott is meg kell ismerni a cég hangulatát, célokat és az egész atmoszférát.

Amúgy ez egy nagyon komoly bizalmi viszony és értékes kapcsolat, így vigyázni is kell rá. Azaz, alap a titoktartás. Akár, mint az ügyvédeknél vagy az orvosoknál.

Például énmárka építés esetén lényeges, hogy olyan tartalmakat gyártsak, ami nem a szokásos you can do it -os, idézetes ömlengés, hanem életszerű és az ő életébe beilleszthető tartalmak javarészt.

Az egyik legjobb módszer arra, hogy motiváljam az ügyfeleimet az, amikor mesélek Nekik a többieknél szerzett tapasztalatokról. Természetesen, csak név nélkül és csak a publikus tartalmakat. Például, hogy neki is így indult és most már itt, meg itt tart. Vagy volt másnál is ez a probléma. és vele így és így oldottuk meg.

szemelyisegfejlesztes

5. Személyiségfejlesztés

Jogosan merülhet fel benned a kérdés, hogy mi a túró közöm van brand stratégaként az ügyfeleim személyiségfejlesztéséhez és hogy jön ez ide egyáltalán!

Figyelj, megpróbálom elmagyarázni!
Ami ebben a témában kiemelhető elsőre, az a pont annyi az életed amit el tudsz képzelni és amiben hinni tudsz, sokat ismételt gondolat. Ez igaz a vállalkozásra és igaz minden apró kampányra is.

Hiába van az ügyfél üzletében sokkal nagyobb potenciál, ha Ő ezt nem látja sőt nem is hiszi el, addig biztosan nem is lehet elérni, bármennyire jó kampányokat tervezünk neki.

Vagyis van ebben a munkában egy olyan fajta segítségnyújtás is, ami segít felnőnie a feladathoz.

El kell érnem nála, hogy elhiggye a céljait.

Az egyik régi ügyfelem kozmetikus, nem hitt a bérletekben, mert szerinte a vendégek nem fizetnének ki egyben egy nagyobb összeget. Természetesen így -ezzel a hozzáállással nem is tudta eladni őket.

Félt kikommunikálni az árakat, nehogy elijessze a vevőket.
Kerestem neki olyan kozmetikát ahol ez működik és elmentem kipróbálni, hogy hogyan csinálják. Majd elmeséltem neki.

Plusz megcéloztuk azokat az ügyfeleit akinek ez nem gond anyagilag és csak annyi volt a feladata, hogy mindegyiknek felajánlja. Ez már nagy áttörést okozott Nála, mert látta, hogy az emberek nem riadnak meg a nagyobb összegtől, főleg ha látják, hogy ők is jobban járnak a bérlettel. Plusz csináltunk egy VIP csoportot a Facebookon, azon vendégeiből, akiknek az exkluzívabb kezeléseket fel tudja ajánlani és elkezdtük CSAK OTT kommunikálni ezeket a luxuskezeléseket és krémeket. Az első poszt után 10 db bérlet elkelt…  így már egyre jobban mert hinni abban, hogy egy exkluzív termék értékesítésesnél nem az ár az első szempont. (De kellett egy kis rávezetés, hogy idáig eljusson.)

 Egy másik kliensem nem hitte, hogy egyedül meg tudja csinálni a vállalkozását. Frissen elvált, egyedülálló nőként, megtörve, önbizalom nélkül, magára hagyva nem könnyű az újrakezdés.

Minden lépésnél ott voltam mellette. Támogattam segítettem az üzlet tervezésénél, és a megvalósításánál is. Teljesen az utolsó bútor darab kiválasztásától az első vendégek bejöveteléig.

Amikor látta, hogy nem egy átlagos üzletet csinált meg és a vendégeknek nagyon tetszik, akkor elkezdett épülni a hite. Lassan lépésről- lépésre lettek saját ötletei is és kezdett hinni abban, hogy ez működni fog neki.

 Gyakran találkozom azzal is, hogy sokaknak gondot jelent a nyilvánosság… például befeszülnek attól, hogy tudják a videókat előbb utóbb a “nagyközönség” is látni fogja.

Így volt az egyik orvos (plasztikai sebész) ügyfelemmel is. Csak úgy tudott beszélni ha videózásra került a sor, mint amikor szakmai előadást tart. Hiába magyaráztam Neki, hogy ezt sajnos a célcsoport nem fogja érteni és unalmasnak fogja találni. Vagyis arra jó ha a kollégáknak akar továbbképzést tartani, de arra nem, hogy megszólítsuk a leendő pácienseit. Ebben az esetben az lett a megoldás, hogy olyan videókat forgattunk le vele miközben dolgozik és amikor a betegekhez beszélt. Így nem jött elő a szakmai zsargon, mert különben a páciens azonnal visszakérdezett. Persze ez több munkával járt, de nagyon kedveltek voltak ezek a tartalmak.

Vagyis gyakran kell kimozdítanom a partnereimet a komfort zónájukból de úgy, hogy a lehető legkisebb kellemetlenséget éljék meg közben. És el kell érnem, hogy megértsék, hogy legjobban saját maguk tudják korlátozni a saját fejlődésüket. Ez mind a személyiségükkel és a személyiségük határaival van összefüggésben.

Persze minden itt leírt technika egyénre szabható és ha van közötte olyan, ami valakinek a márkájánál nagyon nem javasolt, vagy kivitelezhetetlen, de akkor kitalálunk mást és pont ettől lesz színes és egyedi az egész!

2019. 02. 21.- PODCAST

2020.04.09.- VIDEO